Az ” olvasó” és egy száll virág

2010 október 18. | Szerző: kpf |

 Két eset, két történet, két életút, de egy közös van bennük. – Hogy mi a közös? -erről szeretnék most mesélni.

Az egyik kora tavaszi délelőtt a sebészeti szakrendelő előtt egy idős hölgy várakozott vizsgálatra. A lánya hozta be a kórházba, mert előző este balesetet szenvedett, és nagyon megütötte a bal csípőjét. Az utóbbi időben sokszor megszédült, és nem először történt vele, hogy elesett. Türelmesen várakoztak, mert látták sok a beteg, és egyhamar nem kerülnek sorra. Az idős hölgy egyszer csak úgy érezte, hogy ismét szédül, de már a feje is fáj, eddig nem érzett ilyet, csak a szimpla enyhe szédülést, amit egyensúly zavar követett. Szólt a lányának, hogy menjenek haza, majd eljönnek holnap, mert Ő nem jól van. Fel akart állni, hogy kimegy az udvarra, abban a pillanatban elájult. Amikor hozzánk került már eszméletlen volt, de spontán légzett.

Koponya Ct-re küldték, hogy kiderítsék mi lehet a háttérben . A Ct-ben már leállt a légzése, az őt kísérő orvos intubálta, és elkezdte a lélegeztetést. A lelet semmi jót nem mutatott, agykamrákba betörő vérzés. A betegünk menthetetlen, nemcsak kora miatt, de maga a diagnózis is az élettel összeegyezhetetlen . Idő kérdése, hogy mikor hal meg. A lánya meg volt rendülve, de azért tartotta magát, nem fakadt sírásra., csak állt és nézte az édesanyját. Aztán mintha egy fontos dolog csak akkor jutott volna eszébe, elkezdett a táskában kutatni. Érthetetlenül figyeltük, majd megkönnyebbülve elővett egy “olvasót”. Ez egy olyan lánc, amit a katolikus vallású emberek imádkozásnál ujjaikkal morzsolnak. Szabad? -kérdezte, és válaszra sem várva az anyja kezébe tette. Ez az övé, enélkül sohasem megy sehova. Az “olvasó” maradt, és beteg lánya lehajtott fejjel távozott. A paciensünk még egy hétig gépi lélegeztetés mellett élt, aztán egy hét után az esti órákban meghalt. Az “olvasó” még mindig a kezében volt. Protokoll szerint ilyenkor leszedünk mindent, nem maradhat a halotton semmi, sem ruha, sem ékszer,  így elvettem az “olvasót” is. Összepakoltam a leltárhoz, már csak egy dolog volt hátra, Ekg- készítés. A betegünk ekkor már legalább öt perce halott volt, és ilyenkor már a gép csak egyenes vonalat húz, hisz már nincs szív működés. Nem tudom mi történhetett, mert a gép szerint a betegünk szíve dobogott.  Érthetetlenül néztem a leletet, majd betegemet. A kollégám meglátta az olvasót az éjjeliszekrényen.- Elvetted Tőle?- Add vissza Neki!- E- nélkül nem tud elmenni!  Hallottam már ilyesmit. – Az “olvasó” visszakerült a kezében, majd én újra próbálkoztam az EKG-val. Ekkor döbbentem meg. A papíron szépen ki rajzolódott az az egyenes vonal…

Másik történet is hasonló, itt is egy idős hölgyről lesz szó. A családja hozta a súlyos beteg nénit, nem is értettem, hogy mertek elindulni vele kocsival, és nem mentőt vettek igénybe. A paciensünk 76 éves volt, súlyos szívbeteg, fulladásos panaszokkal, sajnos kritikus állapotban. Az orvosnak rögtön ez volt az első kérdése, hogy miért csak most jöttek. Nem akart jönni, úgy kellett rábeszélni, mondta az egyik hozzátartozó. Az ilyen és hasonló esetek sokszor előfordulnak amikor a beteg nem akar valamilyen oknál fogva kórházba menni. Tettük a dolgunkat, mentettük a menthetetlent, legalábbis utólag így gondolom. Nem volt már semmi esélyünk arra, hogy segítsünk, de legalább megpróbáltuk. A néni még egy napot küzdött, aztán a nap végén látogatója jött. A fia érkezett meg a feleségével és velük jött egy ötéves korú kisfiú is. A gyermek kezében egy szál piros rózsa volt. A betegünk a látogatókat látva teljesen kivirult, mintha semmi baja nem lenne. A folyosó végén is hallottam a nevetését, és ahogy az unokáját becézgette. A látogatók még egy órát vele voltak, aztán hazamentek. Messziről láttam ahogy a kisfiú a kórterem ajtóból még egy puszit dob a mamának. Aztán én is bementem a betegünkhöz, látni akartam a csodát, minek köszönhető ez a hirtelen javulás. Itt volt a fiam, a menyem  és az én virágszálam. Ők jelentik nekem a boldogságot, csak, hát kedves, tudja olyan messze laknak. Nem tudnak mindig jönni, látja a cseppem, most is hozott egy szál virágot. Mindig hoz, pedig mondom én, hogy ne költsenek, de, hát hiába. Meg tudja kedves, jól esik ez az embernek. Most is úgy vártam őket.- sóhajtott. Látom elfáradt, hagyom, hogy aludjon. Később egy negyedóra elteltével arra járva benéztem a nénire, kezében a virággal aludni látszott. Bementem az ágyához, hogy betakarjam., és akkor vettem észre, hogy már nem lélegzik. Meghalt, csendesen elaludt, csak a fiát és annak a családját várta… és persze azt a szál virágot…..